| |
A Népbaszottság szerdai számából most vettem észre egy rövid kis cikket, be is idézem:
"Az ingyenesség nem mindig előnyös (Tudósítónktól)
Megegyezett az adóhivatallal a Kisalföld Volán: a korábban jogtalanul igénybe vett árkiegészítés ellentételezéseként 817 millió forintot fizet ki a hatóságnak. Az állami tulajdonú személyszállító társaság fizetési könnyítést kapott az APEH-től.
Három évvel ezelőtt - amikor erre még volt jogi lehetőség - buszbérletet vásároltak iskoláik diákjainak a nagyvárosok önkormányzatai, amelyeket ingyen adtak tovább a tanulóknak. Győrött háromszáz forintban állapították meg a bérletek árát. Ezt a pénzt formálisan az iskolák fizették ki a Kisalföld Volánnak, de a valóságban az önkormányzat egyenlítette ki a számlát.
Az ingyenesség azért volt előnyös, mert ezáltal jelentősen megnőtt a bérletesek száma, az állam pedig ennek alapján fizette ki az árkiegészítésként - darabonként 1900 forintot - a közlekedési vállalatnak. Az önkormányzat azért járt jól, mert az árkiegészítés nagysága miatt megnövekedett a helyi személyszállító társaság árbevétele, így kisebb összeggel kellett támogatnia a helyi közlekedést.
Az adóhivatal jogtalannak ítélte az árkiegészítés címén felvett összeget, hiszen az iskolák helyett valójában az önkormányzat egyenlítette ki a számlát. Ez pedig nem tette volna lehetővé az árkiegészítést.
A bíróság jogerősen több mint 900 millió forint visszafizetésére kötelezte a Kisalföld Volánt. A társaságnak a napokban sikerült megegyeznie az adóhatósággal, mely elengedett 40 millió forint bírságot, és jelentősen mérsékelte a kamatokat is. Így 817 millió forintot kell visszafizetni a Volán-cégnek - havi részletekben. A társaság emiatt a következő két évben várhatóan nem tud fejleszteni."
Erre csak azt tudom mondani, hogy gratulálok. Ráadásul pont pár napja voltam kénytelen beismerni, hogy a BKV jobb, mint a "'salföld volán", úgyhogy az utolsó mondat különösen tetszik. Előbb nem tudták volna kitalálni ezt? :) Amúgy erről az egészről most hallottam először, azóta, hogy (viszonylag hamar) megszüntették az ingyenes bérletet, és "csak" kedvezményes lett. No further comment. | | |
|
Tegnap történt velem egy kis érdekesség, amit megosztok veletek. Igaz, hogy tesómon kívül senki sincsen Győrben, de talán tanulságos, ha másért nem, hát azért h mire éri meg odafigyelni :) ( Horgony és Honyref, Nyunyez és Nyunyec. ) | | |
|
Or maybe Pictures #6.5? I still don't know where those "processed images" I mentioned in my previous (pics) post are, so you'll get new ones instead. ( Enjoy! ) | | |
|
So, uh, I have a bunch of pictures processed and waiting to be uploaded - but they're on my computer in Budapest. (Wow, maybe this is the first occasion that the location tag is useful :)) I didn't want to upload them because I still lacked a decent picture of Mucur; now, as it turns out, I have one, but not the others. Ah well, at least I can go out and shoot some more, so that I'll have more good pics to upload. ( Until then, click here to see the placeholder! ) | | |
|
If your SATA DVD drive starts failing with mysterious I/O errors all of a sudden, check if the cable has half slid off the motherboard connector. (And next time, buy a better cable.)
Yes, this actually happened to me. | | |
|
[This one's in Hungarian, sorry. I can't bring myself to translate it, so if I were to summarise the new :W:-album in one word, it'd be: bland. Go listen to "You are a goth", because it's funny, and forget the rest.] Na akkor játsszunk ilyet: leülök, berakom az új :Wumpscut:-albumot, végighallgatom egészben, és közben írom róla a véleményemet, aztán a végén meglátjuk, mi jön ki belőle. Egyszer már mondjuk nagyjából áthallgattam, de mielőtt nagyon lehúznám, meghallgatom még egyszer. Szal kennyük! ( Zene-olvasónapló indul :) ) | | |
|
So, this is actually my first post in 2007... I'm not posting anything because I'm still in the middle of my exams. Blargh. Anyway, here's a dozen of pictures, none of them new, as my camera's been broken since, uh, August, but I haven't had the time to visit the Nokia Service "Center" in Budapest - they don't keep open long... One of these days I will have to get it repaired 'cause spring is slowly but surely approaching. But exams exams exams. Even now I should be studying thermodynamics, not ranting here, so here come the pictures :) ( Click here to kill your bandwidth - for a few seconds, at least :) ) | | |
|
Head on over to Experimental Gameplay Project and take a look at the top rated games. Some of those are bloody fun! (Especially the Attack of the Killer Swarm. How... soothing it is.) For example, try out String Theory, Plus or Minus, Pluto strikes back, Tower of Goo - Unlimited - eh, just head on there and have fun! :P - Tags:games
- Location:Gyor
- Music:De Zwervende Keien - Wooden shoes in Tirol
| | |
|
"-Is it true that there are only three people who fully understand xy's theory? -I don't know... He understands it, I understand it, but who's the third?" prezzey requested my take on an article she read linked from Slashdot (she reads Slashdot! Run for your lives!!!) and about string theory, so here goes. (I know, it's a bit late. I had no internet connection at the weekend.) A word of caution: do bear in mind that I'm only a poor second-year physics student and I haven't studied string theory in detail, only by reading it up in Wikipedia, and reading some of the media-generated hype. But let's see the article, shall we? (you can find it here: http://www.newyorker.com/critics/atlarge/articles/061002crat_atlarge ) ( If you've read (or skimmed) the article, read on. ) | | |
|
| |